Micsoda? Természetben fizetni műmellekért?

Forrás: Randiblog | 2017 március 10.

Épp a gépemen pötyögök a melóban, hogy időben leadjam a legújabb projektünk prezijét, amikor egy új értesítést kapok a Facebookon. Egy 35 körüli pasas jelölt ismerősnek, de elgondolkodva ráncolom a szemöldökömet, mert sehonnan se rémlik a fazon. Nem különösebben jóképű, de igényesnek néz ki. Nagy szakálla van, a hangsúlyos fekete keretes szemüvege pedig még komolyabbá teszi a megjelenését. Gyorsan végigpörgetem a fotóit és a zöld dokis szerkójából észreveszem, hogy orvosként dolgozik. Hamarosan az is leesik, hogy plasztikai orvos, mert csinos csajszik pózolnak vele a képeken, miközben lelkesen hálálkodnak a legutóbbi munkájáért.

hirtelen-30-cosmopolitan

 

 

„Zita elküldték már a grafikát a nyomdába?” – hallatszik ki a hangos kiáltás a főnököm irodájából, ami teljesen megzavarja a gondolataimat és félre is teszem gyorsan a telómat. Illedelmesen besietek a főnököm szobájába, hogy ne a mi kiáltozásainktól zengjen az iroda és precízen beszámolok neki a a grafikai tervek aktuális verziójáról. Miután egy röpke elismeréssel díjazza, hogy így rendben mennek a dolgok, azonnal ki is ad három újabb feladatot, nehogy véletlenül időm legyen facebookozni. Unottan csüccsenek vissza az asztalomhoz, de miközben a mappáimat keresem, észreveszem, hogy új üzenetem érkezett. Az ismeretlen doki írt, ráadásul egy elég hosszú levelet. Izgatottan megnyitom és átfutom a sorait, de nincs benne semmi különös, csak szeretne megismerni, dicséri a feltöltött képeimet és érdeklődik a korom meg a melóm iránt. Visszaírok neki egy elnézést kérő, kedves üzenetet, hogy azért nem jelöltem vissza, mert csak azokkal az emberekkel tartom az ismeretséget itt, akik valóban részt vettek valamikor az életemben. És finoman jelzem, hogy nem szoktam találkozgatni pasikkal úgy, hogy ismeretlenül rám írnak Facebookon, de azért ő egész szimpatikusnak tűnik. Így nyitva hagyom a kérdést és vidáman válaszolgatok neki a Messengeren.

Hamarosan azonban egészen furcsa hangvételt vesz a beszélgetésünk és nem igazán tudok kiigazodni a doki üzenetein. Diszkréten érdeklődni kezd, hogy van-e olyan testrészem, amit szívesen megváltoztatnék magamon és végeztettem-e már valaha bármilyen szépészeti beavatkozást. „Igen, pontosan így szeretnék kinézni 3 év múlva” –pötyögöm feleletként viccelődve és hozzácsatolok egy Cosmo linket az élő Barbie-s plasztikcsajsziról. Szerencsére veszi a poént, de hamarosan újra komolyabb stílusra vált és megint kérdezgetni kezdi, hogy mivel nem vagyok elégedett a testemen. Pár perc töprengés után megírom neki, hogy lehetne piszébb az orrom és a sportolás miatt az utóbbi időben csökkentek egy kicsit a melleim is, de igazából egyik sem okoz nekem lelki problémákat. Tulajdonképpen eszembe se jut, nincs különösebb gond az önbizalmammal és a magabiztosságommal. Miután a fotóimat végigpörgetve újra lecsekkolja az érintett területeket, olyan elképesztő húzással rukkol elő, hogy teljesen padlót fogok az irodában!

Finoman célozgatni kezd rá, hogy ő szívesen segítene bármilyen esztétikai korrekció kapcsán és hozzá bármikor fordulhatok bizalommal. Újra jelzem, hogy nem tervezek semmi ilyen jellegű kiadást mostanában, de pasi csak nem adja fel. „Ne aggódj, másféle megoldásokat is ki tudunk találni erre. Sok olyan fiatal lány van, aki nem engedheti meg magának ezeket a beavatkozásokat, azonban mindig lehet találni olyan előnyöket és adottságokat, amit hasznosítani tudunk helyette. Úgy értem, a hála egy különleges dolog, amit számtalan módon ki lehet fejezni. Ha egy picit bevállalósabb vagy, akkor nem is lenne szükség a pénztárcádra” – olvasom az új Facebook hódolóm botrányos üzenetét. Annyira ledöbbenek az ajánlaton, hogy természetben is fizethetnék neki az operációkért, hogy fel se tudom fogni a hihetetlen beszélgetésünket. Ráadásul így ismeretlenül és mindezt Facebookon! Hát van olyan csajszi, aki vevő erre? Márpedig biztos, hogy akad, teljesen kizárt, hogy nálam próbálkozott volna be véletlenül először. Hirtelen nem is tudom eldönteni, mit írjak vissza a felháborító javaslatra, de nem is marad időm töprengeni rajta, mert be kell mennem egy megbeszélésre. Mielőtt elindulok a tárgyaló felé, visszapillantok a telefonomra és vállat vonva elhatározom, hogy vissza se írok többet ennek a pasinak. Se időt, se energiát nem vagyok hajlandó többet pazarolni rá és azzal se tisztelem meg, hogy elmagyarázzam neki a pofátlanul pimasz viselkedését. „Hihetetlen mik vannak!”– sóhajtok fel halkan és elgondolkodva lecsüccsenek a kollégám mellé.

Comments are closed.