Váratlan levél, ami mindent megváltoztat

Forrás: Randiblog | 2017 február 27.

Kb. negyed órája csak a kutyám körmeinek kopogását hallom az előszobám padlóján, ahogy türelmetlenül várja, hogy valami életjelet adjak magamról az ágyban. Fáradtan kinyitom a szememet és megnézem az időt a mobilomon. Bár a mozdulataim egy öreg lajhárhoz hasonlítanak, Imi annyira megörül neki, hogy azonnal a farkát csóválja a hálószobaajtóban. Hihetetlenül cuki, hogy ezt minden reggel el tudja játszani, úgyhogy egy kedves mosollyal díjazom is a lelkesedését, miközben kikászálódok az ágyból. Belebújok a papucsomba, felkapom a köntösöm és bekapcsolom a laptomomat. Miután elkészítem az életmentő kávémat egy nagy csészével a kezemben visszacsoszogok a szobámba és leülök a laptop elé. Épp egy laza kontyot próbálok formázni a loboncomból, amikor az e-mailes postafiókomra pillantva egy ismeretlen feladót veszek észre. Sose láttam még ezt a címet és a tárgyban csupán annyi szerepel, hogy „Nem telik el úgy nap”. Egészen furcsa érzés lesz úrrá rajtam és gyorsan kidörzsölöm a fáradtságot a szememből. Izgatottan nyitom meg a levelet.

serena-gossip-girl-laptop-cosmopolitan

 


„Nem telik el úgy nap, hogy ne jutnál eszembe, nem telik el úgy éjjel, hogy ne az arcod lebegne a szemeim előtt. Minden reggel érzem az illatodat, amikor becsukom a szememet és minden apróságról te jutsz eszembe. Szinte hallom a csilingelő nevetésedet, ahogy rácsodálkoznál a dolgokra és elképzelem, hogy miket válaszolnál a kérdéseimre. Tudom, hogy haragszol, de hidd el, én is nagyon nehezen bírom a távolságodat. Ha egyszer újra karjaimban tarthatlak, miénk lesz a világ. Remélem, hogy még mindig bízol bennem. Attila”

Még a kávét is kilöttyintem a köntösömre, olyan remegő kézzel olvasom Attila sorait és a végére érve zaklatottan pattanok fel a fotelból. Próbálom visszatartani a könnyeimet, miközben ezerfelé járnak a gondolataim. Miért nem írta meg, mikor utazik haza végre? Miért nem mesélte el, hol van és mi ez az egész? A szívem a torkomban dobog és újra elolvasom a levelet. Rengeteg érzés kavarog bennem, a harag és a meghatódottság, a szerelem és a csalódás egyszerre. Már hónapok teltek el azóta, hogy Attila váratlanul kilépett az életemből, de nekem is sokszor eszembe jut. Annyira mókás és kiszámíthatatlan volt, ahogy megismertem. Egyszerűen nem történhet ilyen véletlenül. Tényleg azt éreztem, hogy boldog vagyok vele, sőt talán még szerelmes is voltam. Fel-alá járkálva töprengek a dolgokon, majd gyorsan visszaülök a laptop elé. Rákattintok a válasz gombra és elkezdem írni a feleletemet: „Nem telik el úgy nap, hogy ne utálnálak azért, mert ezt teszed velem. És nem telik el úgy este, hogy ne tudnék megbocsátani érte, ha egyszer újra hozzád bújhatnék. Emlékszel? Egyszer azt mondtad nekem, hogy szeretnéd, ha ezentúl minden reggel betévednék véletlenül a lakásodba. Én pedig azt szeretném, ha ezentúl minden reggel elsuttognád a fülembe, amiket leírtál. Nem tudom szavakba önteni, mennyire hiányzol. Mikor jössz haza végre? Jól vagy?” – pötyögöm aggódva és rákattintok a küldés gombra.

Már a harmadik túró rudimat majszolom el idegességemben a mai nap, pedig a diétámban egyet se lehetne. Hogy akkor miért van a hűtőmben mégis? Hát valószínűleg ez is az élet nagy rejtélyei közé tartozik, bevásárlás közben mindig átsuhan egy gondolat a fejemben, hogy egy esetleges földrengés esetén lehet, hogy pont ez a túró rudi menti meg majd a roncsok közé szorult életemet. Így aztán (logikus érvekkel alátámasztva) mindig a kosaramban landol. „Teljesen hülyének nézel, hogy folyton a laptop mellett gubbasztok, mi?” – sóhajtok fel Imire pillantva. Egész nap Attila válaszát vártam, de semmi nem érkezett. Miért nem ír? Biztos, hogy meg tudná oldani most is, ahogy reggel is megtette! Vagy lehet, hogy azt nem szeretné, hogy folyamatosan kapcsolatban legyünk? Oké, mindegy, muszáj uralkodni magamon. Ez így nem mehet tovább! Örülök, hogy írt, hihetetlenül jó érzés tudni, hogy még mindig ilyen fontos vagyok neki, de ennyi. Nem leshetem folyton az e-mailes postafiókomat, mikor fog újra levelem érkezni tőle. Kontrollálnom kell a gondolataimat, mert lehet, hogy soha nem is kapok több üzenetet. Értem, hogy hiányzom neki, de tulajdonképpen semmi biztatót nem írt, hogy hamarosan találkoznánk. Ha egyszer tényleg újra bekopogtat az ajtómon, az egészen varázslatos pillanat lesz, de addig ki kell zárnom őt az életemből. Ha ő is képes erre velem kapcsolatban, akkor nekem is menni fog. Elszántan kikapcsolom a laptopot és elmegyek lefekvéshez készülődni…

Comments are closed.