Fel lehet nézni egy alacsonyabb pasira?

Forrás: Randiblog | 2017 január 30.

Na Zitus, elmeséled már végre, hogy milyen volt a randid?” – kérdezi kíváncsian Léna és tompán pukkanva kirántja a parafadugót a boros üvegből. A következő pillanatban már meg is telik fehérborral az asztalon levő négy pohár és belekezdek a legutóbbi tinderes randim sztorijába, amit már tűkön ülve várnak a barátnőim.

samantha-jones-cosmopolitan

Szóval képzeljetek el egy szuper jóképű pasit, Botondot, akinek még a humora is teljesen a helyén van. Hetek óta beszélgettünk már a Tinderen, szinte mindent megtudtunk egymásról. Mielőtt még le akarnátok csekkolni gyorsan Facebookon, szólok, hogy nincs fent” – pillantok rá mosolyogva Annára, aki csalódott tekintettel visszateszi a mobilját az asztalra. „Egy 35 éves, szőkésbarna hajú, sötétbarna szemű pasit képzeljetek el, aki amúgy eléggé hasonlít Ryan Goslingra. Van egy kis étterme a belvárosban és nagyon céltudatosan, talpraesetten irányítgatja az életét. Ez mind nagyon szimpi benne és a fotói alapján is tökre bejött. Alig vártam már, hogy személyesen is találkozzunk! Egy ebédet beszéltünk meg múlt vasárnapra egy olasz étterembe. Picit késve érkeztem (amin gondolom ti nem lepődtök meg) és ő már ott üldögélt az asztalnál. Amikor odaértem az asztalhoz felállt, hogy puszit adjon és akkor láttam még, hogy nagyjából egy fejjel alacsonyabb nálam! Úgy, hogy teljesen lapos talpú cipőben voltam!” – mesélem döbbenten és látom, hogy a csajok is felszisszennek.

„A magassága valahogy sose került szóba és a képein se vettem észre!” – kiáltok fel csalódottan. „Ohh én teljesen átérzem, amit mondasz, nálam az alacsonyabb pasi szóba se jöhet!” – csattan fel Anna és egy határozott mozdulattal újra tölti a poharát. „De te alig vagy több 160 centinél. Az a férfi, aki kisebb nálad, még kisiskolába jár szívem” – jegyzi meg Léna és ezt a beszólást már mi sem bírjuk nevetés nélkül. „Szerintem, nem olyan gáz, ha egy férfi alacsonyabb egy nőnél. Bár nekem még konkrétan nem volt ilyen, csak akivel pont ugyanakkorák voltunk. Ilyenekkel nem szabad foglalkozni, nézzétek meg hány olyan világsztár van, akinek kisebb a férje!” – folytatja Léna elgondolkozva. „Hát nekem még nem volt ilyen tapasztalatom és nem is igazán tudom eldönteni zavarna-e a későbbiekben” – válaszolom Lénának és kiöntöm a chipses zacskó tartalmát egy nagy tálba. „Tom Cruise és Nicole Kidman! Vagy Charlize Theron és Sean Penn, meg a Liv Tyler férje is elég köpcös” – motyogja Léna elgondolkodva, miközben meredten bambulja a poharát. „Meg a sármos Jason Stahtham se közelíti meg Rosie magasságát!” – kiált fel Anna elégedetten, hogy ő is tudott mondani egy példát, ráadásul az egyik legszexisebbet. „Ah, meg ott a Cameron Diaz pasija is! Vagy Keith Urban és Nicole Kidman! Na látod, Nicole-t tutira nem zavarja, eddig csak alacsony férfiakat szedett össze!” – kacag fel Sziszi. „A Harry Potteres srác barátnője is sokkal magasabb!” – vágja rá Anna gyorsan és már alig bírunk megszólalni a nevetéstől.

Na jól van, mindenki nyugodjon le, egyáltalán nem izgat, hogy mi zajlik Hollywoodban. Nekem akkor is furcsa érzésem volt a randin. És úgy vettem észre, mintha őt is zavarná, amikor megpillantott, bár erről nem esett szó később. Pedig tényleg több szempontból is rendben van a srác, de jesszusom, képzeljétek el ha egy magassarkút is felveszek! Ez annyira kiábrándító” – mondom elkeseredve és bánatomban egyszerre három falat chipset is a számba tömök. „Szerintem az lehet kifejezetten kínos, hogy amikor meg akarod csókolni, akkor le kell nézned. Nekem még a gimiben volt egy ilyen szerelmem és mindig le kellett hajolnom picit” – meséli Sziszi és ettől a gondolattól mindannyian fintorogni kezdünk.

Miután a csajok lelépnek a lakásomból, sokat töröm még a fejem ezen az egészen. Próbálom elképzelni, ahogy megjelennék különböző szitukban Botond oldalán, de magassarkúval a méretkülönbség annyira jelentős, hogy tényleg nagyon bosszantana. Oké, megpróbálok kiötleni egy igazságos megoldást. Nem vetem el a pasit teljesen a magassága miatt. Viszont sokkal nehezebb dolga lesz, mint a többi versenyzőnek és több mindent be kell vetnie, ha le akar venni a lábamról. Nem zárkózom el előle teljesen, de nem fogok nagyon nyitni felé. Így ha netán tényleg ő a végzetem, akkor a végén úgyse tudok majd ellenállni neki. De tekintve, hogy eddig még nem jelentkezett, meglátjuk…

Comments are closed.